(t)est sikoltás éled a fák közt félve tapogat már az est a fű simogató csápjain fekszik egy élettelen test ... megrezdülnek az utolsó fények domb fölött narancs még az ég elillant belőle az élet semmi nem mozdul üres tekintetén lágyan tekergőzik az alkony melegen-ölelő most a szél talán szegény észre sem vette hogy egy ideje már nem él madarak fészkükre térnek már nyújtózik a denevér valaha mindenre hajlandó volt bármit megtett az életért ... most itt fekszik mereven körbeveszi a közönyös élet teste már rég nem eleven talán a lelke is itt lebeg mosolyog szelíden és visszanéz: Még ne jöjjetek velem...