simára kopott már akaratom
csak amit lehet, azt akarom
lehanyatlik kérő karom
szívembe mar néhány karom

többnyire észre sem vesznek
bár néha még számba vesznek
bölcsességeim semmivé lesznek
síró szavak a számba vesznek

fekete válik fehérré hírtelen
egyre jobban vonz a végtelen
mégis maradni vagyok kénytelen
szemem már fakó és fénytelen

de hagyjuk a múltat, régen volt
azóta a napfény megcsókolt
ezer mondatom volt, kimódolt
az ingem mától kezdve kigombolt

derűs lesz megint az életem
messze fut tőlem a félelem
nevess rám Te is, ha kérhetem
mosolyogj, ha lehet, még nekem

szivárvány színeit Neked adom
amit tőled kapok elfogadom
vágyaimat többé nem tagadom
a sors amit nyújt megragadom

bánataim mind messzire űzöm
könnyeimet nyakláncodra fűzöm
fájdalmam gúnyáját fa ágára tűzöm
és átmegyek érted bármilyen TŰZÖN