mint ahogy rohanó víz zuhan át
tört szikla éles peremén
úgy zuhanok bénán át
én a lét sötét peremén

vízpermet ezüstös kékje
takarja a titkolt végzetet
a folyó zuhanó cseppjeit
vonzza a végtelen képzelet

a sziklát érő cseppek
ezer darabra szakadnak
végük, de életet adnak
száz és száz új alaknak

létem is sziklákhoz közelít
látom a vég csillogó köveit
s látom a kezdet bíztató simaságát
az együttlétet,
ami felváltja a zuhanás magányát

ami most együtt van, szétesik
és ahogy a zuhanó folyó,
hullajtja könnyeit
majd a darabokra tört egészek
ismét teljességre lelnek
más társakat találnak
...és újjászületnek