Én így mondtam el:
csordulnak falaim kárpitján
a leomló képek
régiek, kopottak
talán egykor sem voltak szépek
száraz ágakon
hiába akarok vágyakat fakasztani
legfeljebb csak
kabátot tudok rájuk akasztani
várni lehet még és kell még
a jobb időket
halni kell és lehet még
a szép jövőnek
síró szőnyegeken hever
a szikkadt tudat
selyemszálak mesélik egymásnak
sosem volt múltjukat
édes hangulatok
keserű csókok
kedves mozdulatok
elhallgatott bókok
csónakban ülő
szende, ifjú szerelem
elsuttogott vallomások
...mennyire szeretem!
suta, félénk simogatás
vörössé vált arcon
verdeső melleket érintő kéz
s a vágy, hogy örökké tartson
sarkain fények fakadnak
a gömbölyű Földnek
fordul a kocka
ki kit is öl meg?
sértett becsület
elvérzett büszkeség
vibráló fény
torkomban az üresség
forrongó katlan
hűsítő napsugár
ennyi volt
a mesének vége már