viszonylagos renddé züllenek a nagy eszmék
fényesre súrolt mondatok szövik át
az értelem utolsó látszatát

már üresség sincs...
telekiabálva minden pillanat
lelkeink görnyednek a fojtogató zaj miatt

tiszta olajként kéne a megtisztulás szava
fellobbanna tőle pislákoló lélek-lángunk
ami még valahol
ami még talán
ami még meg kell hogy legyen
de meglelni már nem lelem

csak hiú remény hogy tenni nem kell
hogy az ostoba várakozás elég
nem
nem jár most felénk
semmilyen megváltó
nem néz ránk az Isten
vagy talán már nincsen
aki segít

magunkon kívül
már nem égnek a lángok
magamon kívül
már haza sem találok