legelső

elfordult
esni kezdett
az eső arcomba vert
nem láttam
hogy akkor is
rajtam nevetett

szivárványt festett
fenn a kékbe
valami láthatatlan kéz
most is érzem
ahogy ibolyaszín alatt
egy szempár arcomba néz

még rándult
egy kicsit a szám
még beszélne kellett volna
de ha már elment
a várva várt vendég
neki ugyan ki dalolna?

csend lett
a tócsa-csobbanások
elhaltak az utcák kövén
kezem még mintha
érezném néha
furcsán-meleg kezén

egyetlen nap volt
csak ősz és eső
egy ártatlan lélek
boldogságot kereső

lemosta már a csókot
az az őszi eső
nem felejtem soha
hogy Ő volt a legelső