néha azt hiszem
hogy az őszinte szó elég
azt hiszem
hogy az őszinte hit segít
ha elandalít az érzés
hogy jó vagyok
hogy segítettem másokon
és nem magamat akarom
folyton menteni
elrejteni a fájdalmat
a félelmeket
ami mar
ami megfojt
ami meggátol
hogy lépjek
hogy nézzek
hogy lássak
hogy igaz fia legyek a Világnak
amikor mozdul a láb
amikor lüktet a vérem
már azt sem kérem
hogy múljon el
ami megöl
ami felemel
ami letaszít képzelt trónjaimról
elszakít a régvolttól
az eljövő időtől
attól az emberen túli erőtől
ami felemelt
ami magamba zárt
amikor átléptem a határt
a képzeltet
a hazudottat
amikor elragadtak
kiszabadult belső démonjaim
és láttam
hogy sötét van idekint
és mégis érzem a kínt
ami megérint
és újra bezár
mert újra meglelem hazám
az enyémet
ami eléget
és segít
hogy főnixként támadjak újra fel
amikor kihagy az ütem
a lüktetés elcsendesül
a hamu a mélybe leül
és elsimul minden ránc
kifeszül minden redő
elalszik a Teremtő
és felbukkan az elmúlás
csókot lehel a semmiben
és hinni már nincs miben
akkor izzik majd újra
fel a parázs
a tüzes látomás
megrezzen a lélek születő szele
felzendül valahol a zene
a Teremtő Harmónia
mindig így kéne szólnia
mindig dobbannia kéne
hogy soha ne legyen vége
szülessen meg
mindig
minden újra
amíg ránk mutat a Mindenható ujja
és a feladat választja ki
éledező testünk
és amikor majd újra megszülettünk
már emlékeink nincsenek
semmit nem látnak a szemek
csak fényeket és árnyakat
pár lélek-foszlány
ami ránk ragadt
néhány kép a múltból
csak néhány apró villanás
ismétlődik újból
az örök rohanás
és minden arra int
hogy az új kezdettel vége
feledhetünk és kezdhetünk végre
megint
és talán most lesz aki segít
hogy most másként legyen
...
ne úgy mit már annyiszor