Sok szép szavunk
a múlté lett hírtelen,
nem élhettünk tovább
tisztán és bűntelen.

A Világot hordjuk
a vállunkon,
senki sem ismerős,
senki sem rokon.

Magasan szálltunk,
míg könnyű volt a szív.
Éreztük akkor is,
a Lent vissza hív,

de nem akartuk hallani
 a valóság szavát,
lelkünk gondtalan-könnyedén
lebegett tovább.

Jöttek új idők
és jött egy pillanat,
a Valóság elért és álmainkból
semmi sem maradt.

A lélek elnehezült,
sötét lett minden gondolat,
dermedten álltunk és
éreztük a Földet a talpunk alatt.

Most szomorú szívvel
járjuk az utat,
hitünk még egy-egy
tiszta pont után kutat.

Járásunk egyenes,
de léptünk már nehéz,
hordjuk
a Földhöz-szegzettek bélyegét.