vágyakat érzek
tenyerem vonalain
nem hallom
saját szavaim

sötétbe borít
a gyilkos indulat
megyek, rohanok
feledem magamat

mint folyó
a mélység fölött
ahogy zuhan
szétporlik és mennydörög

úgy futok én is
végzetem felé
s mint egy verembe
zuhanok belé

ájult csend
és szédülő falak
süket a világ
nem hallja szavam

mit akarsz
mit tegyek
miért nem hagyod
hogy ember legyek

felemelkedni
volna jó
lebegni lágyan
mint kis hajó

szél kapna
testvitorlámba
sodorna egy szebb
egy jobb világba

nyugalom és
béke kísérne
lelkem többé
vissza se térne

szavak, álmok, csodák
ugyan minek
könnyek, vágyak, versek
ugyan kinek

az utolsó ki
hinni merte a szépet
ki meg mert
siratni egy képet

már nincs közöttünk
már mi is elköltöztünk
testünk még bolyong idelenn
csak tévelyeg, de már idegen

céltalan a lét
a nemlét a jövő
sárga ujjak egy papírt
kotornak elő

reszkető kezem
ceruzát markol
szavakat ontok
magamból

szám néma
csak kezem mozog
lejegyzem
minden gondolatom

lassan elfogy
minden a fejemből
vége
új gondolat már nem jön