arra menni

miért kell arra menni
ahol csak csillagvirágok nyílnak
már behegedt sebeimbe ott ismét
tüzes nyilak vájnak sajgó árkokat
és nem látogat soha
a gyógyírt hozó Sors, a mostoha

miért kell arra lépni
ahol az úton pocsolyák hívnak
ragacsos-lucsok lesz a lába
aki kába álmaiba merül
és szédelegve menekül
mígnem megkönnyebbülve a földön elterül

miért kell arra élni
ahol naponta gyötör meg
a hazudott szeretet hamis mosolya
szívedbe karcolja: már többé soha...
és a megszokás pókfonalába tekeredik
az egész létezés reggeltől estelig