Szél fútta utakon, kavargó porban járok.
Lépnem is nehéz, hozzád már nem találok.
Szemeim vakon bámulnak a semmibe.
Úton csak én vagyok,
nem jár erre senki se.

Egyedül, minden lépésnél megállva.
Egyedül, vánszorgok fényre várva.
Egyedül, még a magány sem kísér.
Egyedül, enyhülést a jövő sem ígér.

Már nincs kihez beszélnem,
már nincs mit remélnem.
Már szemem, szám homokkal tele,
már megfagyott a jövő lehelete.

Hideg van fázom!
Magam naponta megalázom!

Miért?
Miért megyek!?
Miért?
Miért élek?!