Az évek száma oly kevés,
de mázsás már válladon az idő.
Nem biztos már a fekete-fehér,
de az éjszaka sötét, ha eljő.

Felnősz,
előbújsz a gyermeki tojásból.
Lucskosan és elszántan.
Beleizzadtál, de sikerült!

Áttörted rabságod
tojás-falait.
Itt állsz, szemben a világgal,
remegő lábakkal, de büszkén!

Most úgy érzed, győztél!
Ám lassan múlni kezd az öröm.
A biztonság elveszett,
s a kétségbeesés áll a küszöbön.

Keress új menedéket,
rabságot, melegséget,
védelmező karokat, meleg ölet,
őszinte szavakat,
   SZERETETET!