Szemek néznek fáradtan
keresnek még mozdulatlan.
Sárga ködök mögé látni vágynak,
Kabátja alá nézni a világnak.

Sötétben szikrázó naplementék,
puhán, feketén leszálló esték.
Várakozni az éjszakára
beleveszni a keserítő magányba.

Évek üzennek a csendfalakon át
életek hívnak, de mintha nem hallanánk.
Fáradt napok vörösen tűnnek el,
szikkadt szemek mögött az est ünnepel.

Sokáig voltam távol,
Sokáig álmodtam álmom,
Sokáig szaladtam őrülten előre,
Sokáig bámultam az üres levegőbe,
Sokáig szóltam bátran és merészen,
Sokáig kérdeztem, de ma sem értem.
Talán végül kiderül
miért éltem!