Viharok, fekete viharok,
por és sötétség,
tépik zaklatott lelkemet.
Nincs segítség!

Remegek szinte
vágyaim széttépnek.
Állnék a viharban
arcom a szélnek!

Vannak álmok
amelyek örökké élnek,
nem fakulnak,
nem enyésznek.

Kísértenek egyre,
újra meg újra.
Hívnak álarcok
mögé bújva.

Követném őket
mennék előre.
De nem tudok!
Szükségem van új erőre!