Szívem vasbilincsei
szorítanak egyre.
Levegő után kapkodok,
süllyedek egyre mélyebbre.

Mozdulni szeretnék,
de életem fogva tart.
Hívnám a végső,
pusztító, vad vihart.

Emelném karom,
hogy intsek,
de erőm annyi sincs,
hogy legyintsek.

Kiáltani szeretnék,
ne hagyj magamra,
de gyenge vagyok
csak a kín markol a torkomba.

Nyelek, mint
oly sok éve már,
valaha hittem,
még boldogság vár.

Ma már tudom,
bár hosszú az élet,
boldog napokat
már nem élek.