Távoli lányok
Hallgasd meg!
Távoli lányok
már nem látom arcotok,
bár néha még könnyezem,
ha rátok gondolok.
Kezem a sötétben
még keresi bőrötök bársonyát.
A némaságban még hallani
vélem szerelmetek sóhaját.
Fülembe súgtok,
s fátyolos a szemetek,
de már nem jut eszembe
mindig a nevetek.
Milyen szép volt
pedig minden pillanat,
mikor utunk egymás
mellett haladt.
Sohasem számoltam
a futó perceket,
két kézzel szórtam
a boldog éveket.
Távoli lányok
hová lettetek?
Merre vittétek
hű szerelmetek?
Kinek adtok most
forró csókokat?
Mondanak-e Nektek
édes bókokat?
Vártok-e még
vad éjszakát?
Láttok-e aléltan
hajnal hasadást?
Vannak még
apró sikolyaitok?
Nyílik még
lassan szét a combotok?
Márvány testetek
most más öleli?
Izzadt homlokát
hajatokba más temeti?
Ha magamban
imákat mormolok,
távoli lányok
rátok gondolok.
A jelenem zavar,
s a jövőmtől félek,
még álmodok,
de már nem remélek.
Ti maradtatok csak
akikben bízhatok,
szomorú, hogy talán
sosem voltatok.
De akkor is
boldogok legyetek!
Ne áztassa
könny a szemetek!
Elég, ha én sírok!
Elég, ha én szenvedek!
Távoli lányok,
Isten veletek!