mint kockás papíron
kusza sorok,
úgy görbül lábam alá,
az esőtől csatakos
lucskos út

egyenesek, görbék
futnak a végtelenbe
és írnak az életembe
súlyos hiányokat

nehéz a levegő,
mintha lelkem szállna
úgy ömlik ki számon
leheletem
be szívom a hideget
és magamban
melengetem

ázott levelek foszlanak szét
lépteim alatt
oszlanak, mint számtalan
könnyektől átázott,
agyon nyűtt, unalomig ismert
gondolat

távolodom létem nyirkos
ösvényein,
s csak mosolygok az érzések,
a vágyak, az álmok
zsugori fösvényein,
kik magukból adni
félnek, de mindig
újabb és újabb szeretetet
kérnek,
s míg gyűjtik
a kapott kincseket,
nem érzik a szívükben
felhalmozódó nincseket

tenni szeretnék,
de korlátok tartanak fogva,
s miközben dühöm
magamba fojtom fog vicsorogva,
energiám, már robbanásra vár
arra, hogy ne legyen határ,
ne legyen mi visszatart,
ha kavarni akarok
nagy vihart, mely
engem is felkap,
feldob, elsodor

s létem, mint hullámfodor
szalad végig
a végtelen Életen