valami üres

kinyíltak az utcák
a járdák lábam köré tekerednek
átölelnek udvarokba rejtőző árnyak
mennék tovább, de nem engednek

néma sikolyok ásítanak
tátongó, sötét ajtók mögül
elnyeli lelkem a mélység
a seholnincssemmi körül

ez valami köd lehetett csupán
valami nyirkos élet-illat
amint beszippantottam volna
már régen elillant

de feldereng az ölelő homály alól
sápadt fényként a jövő
szememben tükröződik a hit
az eltűnő

ismét a vak-csend
ismét a süket valóság
monoton sötétbe tartó léptek
emberi gyarlóság

az üresség szívem körül
egyre nehezebb
a hiány kegyetlen szorítása
egyre erősebb

valami nincs ami volt
valami szín, valami folt
valami van, ami kell
remény, hogy minden nem tűnik el