kövön ült

zavartan ült egy kövön
az utca körbe szaladta
semmit nem tudott arról
hogy a Föld forog alatta

lecsuklott néha a feje
a sapkája előtte hevert
volt benne már néhány kisfröccs
és talán némi kevert

csuklott álmában
időnként fel-fel nézett
már nagyon unta
és nem is értette az egészet

vágyai nem voltak többé
a Sors arcába véste az éveket
mindig csak a földet nézte
nem látta régen a kék eget

mindig eljött a reggel
és mindig újra este lett
nem számított az idő
itt már semmit nem keresett

ott ül most is a kövön
az utca körbe szaladja
senki nem veszi észre
hogy ezt a Földet már elhagyta