hullanak

hullanak és hullanak
tompa szikrákat szórnak
rám hullanak, eltemetnek
fel sosem gyúlnak

izzanak hideg izzással
kék lángolással égnek
fagyott könnyeket sírnak
szilánkjai az egésznek

hullanak felfelé
az égre lyukakat ütnek
elhaló visszhangjaként
egy-egy régi füttynek

oly távol már a hangom
oly messze jár a léptem
marokra fog a rettegés
még soha sem féltem

hullanak és hullanak
puffanásaik hullámot vernek
monoton zuhanásaik
lelkemben viharokat kevernek

mint szegek fúródnak belém
ha testemhez érnek
sápadt a fájdalom
nincs színe a kicsorduló vérnek