fű-ég

gyermekként gyakran feküdtem
hűs földön, zöld fűben
kék ábrándok úsztak fent az égen
én meg csak néztem, csak néztem

felhő szobrokat alkotott a szél
alakította, gyúrta a gomolygó párát
folyton változott a kép
és láttam embert, házat, bárányt

és láttam az eltűnő időt is
a gomolygó felhőkbe rejtve
és hallottam a szél huncut dalait
amiket gúnyosan dúdolt fülembe

a mulandóságról szóltak a dalok
szívem itatták szelíd bánattal
nem tudtam akkor, hogy mit is kezdhetnék
a messzire hívó vágyakkal

a vágyakkal, amik akkor, ott megszülettek
zöld füvek között, kék ég alatt
a vágyakkal amik velem maradtak
bár a felhő és az idő szerte szaladt

ott maradtam én a fűben
bámulom ma is a kék eget
bár olyan mintha járnék a világban
és szorgosan gyűjteném a vétkeket

de én tiszta gyermekként fekszem ma is
felhőgomolyokba álmodom létemet
hallom, hogy rajtam kacag a szél
és viszi magával az Életet