kikerekedett most az éjszaka sápadt lampionja
fénye alig van
hideg ragyogású tekintetét a világra bontja
fehér-ezüsttel von be mindent
és valahogy távolra lök minket a valóságtól
ilyet soha senki nem jósolt még
fent derűs az ég
és apró porszem-csillagok hunyorognak
a szétáradó fényben
nem találsz engem
és nem talállak én sem
a félelem itt jár mos közöttünk
és bár bátorságot üzentünk
most mégis reszket a szív
és bizonytalan a láb
hiszen olyan kristály tiszta
ezen az éjszakán minden kérdés
és kétség már nincsen
egyre csak az éles csengésű csend
pendíti hangjait fülünkbe
feladjuk a reményt
mielőtt meleg ragyogás kerülhetne egünkre