párnán

fejem alatt szuszog a párna
valami álomban engem is várna
a ciha meg a tollak
ma nem megyek majd talán holnap
ma nyitott szemekkel bámulom
az éjszaka sötét foltjait
hajnalban meg hogy mit hagy itt
marad-e még nappalra valami
a döbbent némaságból
ha már a "belső-csillag" világol
és ontja rám a fényt
akkor vesztek el minden reményt
hogy valaha valamit lássak
ezért kell éjjel megkeresni
azokat a pislákoló fényeket
amik életben tartják a lényeget
és a csendben
a némaságban
a sötét éjszakában
megmarad számunkra a remény
ha párna-álomba nem szédülünk
és túlélünk még néhány napot
ébren várjuk a holnapot
és a holnaputánt is
és talán többé el sem vásik
és megvéd majd a sötét burok
amit az éjszakától koldulok
vagy a sötétségtől ellopok
hogy elfedjen
hogy betakarjon
hogy többé mást ne akarjon
csak boldoggá tegyen
valósággá vált képzeletem