fonalak

lombjukat földbe rejtik most a fák
lassan visszaszivárognak a könnyek
összegyűrt lepedő lett a világ
hegyek fölé magasodnak a völgyek

reccsen fájdalmasan a nyelv
dió héjjakból pattannak ki a szavak
minden csontossá vált kéreg mögött
zsugorított, kiszáradt emberi agyak

égre meredő barna pókhálóként
lustán vékonyodik el az élet
ragacsos fonalak földhöz rögzítenek
pedig zuhannék neki a fénynek

taszít a gravitáció
lábam alá lassan ég kerül
angyalként akartam élni eddig
...most halni szeretnék emberül