lépdelve

ott lépdeltél mellettem
egyszerre fogyott az út
elfeledtünk akkor minden
békét és minden háborút

a csend fogta össze
lóbálódzó két kezünk
semmit sem tudtunk arról
hogy mennyire szeretünk

vad árnyait távol tartotta tőlünk
a lomhán ébredő este
bennünk talán felkelő-Napos
hajnali önmagát kereste

kicsit előre hajtottam a fejem
oldalról néztem csak Rád
közben elmosódott köröttünk
a létező-valóság határ

nevettél olykor valamin
mit mondhattam Neked?
felragyogott ilyenkor
csillagként fénylett a szemed

kezem megmozdult néha
lágyan simogatni akart
erőszakkal kellett visszafognom
a meg-meginduló kart

a város alattunk csillogott
ezer pontja reszketve fénylett
az időből fölénk szőtt fátyol alatt
lassan sötét lett

egyszerre álltunk meg
és egymásra néztünk
szavakat nem mondtunk
talán mind a ketten féltünk

nem volt csók és semmi más
és nem voltak szavak
mindennél többet ért akkor
hogy a karomban tartalak