nézd csak!

nézd csak!

látod ahogy aszott ereikkel
kopár fák szövik be az eget?
látod ahogy kicsorbult jajszavaikat
őrizgetik az öregek?

látod az összegyűrt fecni-reményeket
az idő hogy söpri szét?
látod ráfonódni testedre
a szenvedélyek igézetét?

nézd csak!

láss önmagad mögé
ahol elhagyott jövőd
árván maradva múlttá zsugorodik
lásd az emlék-pókhálókat szövőt

láss önmagad elé
ahol a holnapok és a jelen
kéreg-szorosan rád záródik
páncéllá válik, mint var a seben

nézd csak!
elsuhant napjaink édeskés nyálka-örömei
hogyan száradnak ki a valóság fényében

nézd csak!
a megszokás-ördöge hogy rabolja el az életet
a türelem-angyalának szelíd-mosolyú képében

nézd csak!
még nem késő lépned
és folytatnod az utazást
ha most indulsz
önmagadhoz visszatalálsz