egy lépésre
2010.08.03. 09:54
egy lépésre
egy lépésre voltam csak attól
hogy éjjel és reggel hattól
sirassam az elmúló napot
és lógassam a kobakot
mert abba hagyni mindig fájt nagyon
hiába mondtam: Elmúlt, hát hagyom!
mert enyém volt és nem adhattam oda
na meg hát engem is bezárt a kaloda
olyan nehéz csak könnyedén legyinteni
és a bánatból nem túl nagyot hörpinteni
dühöt meg csalódást nem érezni kicsit se
mintha nem lenne, ami lelkem keserítse
szóval csak egy lépésre voltam akkor
amit említettem attól
de a józanság segített
a bánat le nem terített
próbáltam járni hát tovább az úton
bár gyakran hallottam, hogy gúnyol
hogy rajtam nevet
a keserűségbe fordult emlékezet
és nem segített az akkori jelen
mert már nem volt velem
valahol szétszakadt és elmaradt az álom
megtalálni azóta is próbálom
el kellett fogadnom végül
hogy bár az ember beleszédül
de van, hogy új utat kell törni
és a régit meg kell köszönni
van, hogy nem lehet tovább maradni
hiszen nem lehet folyton hazudni
hajtogatni, hogy jó még ez az út
próbálni nem észrevenni a gyanút
de hiába minden erőfeszítés
már visszafordíthatatlan az "érzéstelenítés"
és nem csak én megyek előre helyett tönkre
nem lesz boldog aki velem jön az se
vállalni kell hát az úton járók megvetését is akár
és lépni akkor is, ha nem tudni mi vár
nem tudni hova is vezet majd az új utazás
mit hoz majd az elkerülhetetlen változás
új és régi utak nem kell, hogy külön fussanak
nem kell, hogy egymásnak szomorúságot nyújtsanak
lehet derűs is, ha két út találkozik
és néhány lépésre a másik úton járó is csatlakozik
csak néhány lépés az egész életünk
bár hosszú a vándorlás, mégis alig élhetünk
ha egy-egy út számunkra már járhatatlan
akkor is menni kell fáradhatatlan
vállalni kell, amit vállalni nehéz
amit a sors egyre csak tetéz
vállalni ami feladatot kapunk
és csinálni, ha bele is szakadunk
|