Aforizmáim 41.

1.
...én csak a tollat mozgatom, a vers önmagát szüli meg...

2.
Gyakran keverjük össze az életet, az élethez szükséges dolgokat, az Élet Útját, a halál, az önpusztítás útjával és még gyakrabban választjuk ez utóbbit... mintha ez valami sorsszerűség lenne... pedig csupán a mi döntésünk.

3.
Mi döntjük el, hogy mi az "Isteni Cél"!
Éppen ezért van okunk az izgalomra.

4.
Az áldozat. Gyakran akarunk valami/valaki mást áldozni és azt hisszük, azt akarjuk hinni, hogy az a mi áldozatunk. Pedig a saját áldozatunk az, amikor az álmainkat, a céljainkat értékeljük át és elfogadjuk helyettük azt, amivé lennünk kell, amit tennünk kell.

5.
Nézni elég a szem, de a látáshoz kevés.

6.
Az a jó, ha érzelmileg sikerül rátalálni egy-egy versre. Akkor biztosan hatni fog... Csak remélhetem, hogy jó irányba. Az azonban biztos, hogy egyetlen írás sem véletlenül, cél nélkül született.

7.
A vers mindig jó, csak nem mindig sikerül megfelelően tolmácsolnom.

8.

Mindenkinek meg kell küzdenie önmagával és győzni csak úgy lehet, ha beszüntetjük a harcot.

9.
A cél többnyire rejtve van előlünk. Csak a hit és a bizalom segít. Ha így járjuk az utunkat, akkor boldog lesz a megérkezés.

10.
A világ valójában sokszínű és mindig ott van előttünk minden. Miért csak a sötétebb oldalát látjuk, vesszük észre leggyakrabban?
Megpróbálom kinyitni a lelkem, hogy a teljes színskálát láthassam.