nyári szerelem

árad a fény
falevelek közül kikandikál
egy árnyas padon
szorosan simul karomba a lány

nyári fény ez
tombol az ösztönös, vad szerelem
még nem tudhatom
hamarosan mennyire szeretem

szellőt kerget
huncutul ártatlan felhőbodor
markomba bújik
ősi vágyam egyre tovább sodor

nem menekül
engedelmesen piheg a teste
erősen tartom
egész életében ezt kereste

szemében tűz
önző vágyam szította fel éppen
arra gondolok:
Ami kell elveszem és nem kérem!

milyen forró
teljesen elemészt a nyári-vágy
elrendelés az
hogy néha kemény legyen, néha lágy

elég ennyi
a Mindennel mindig is beértem
nyári szerelem
a sorsomtól éppen ennyit kértem