folyóm

sötét az égen a csorba korong
sötét az éjben a szó
sárga fényben fürdik a város
sárga csillagok között sír a folyó

sirály-szárnyakat növeszt a szél
a Nap fénye arcomba mar
hív és ellök a folyó
de engem ez sem zavar

zöld vízen sárga ragyogások
elkent égbolt hullámzik alant
kétlelkű volt mindig az én folyóm
folyton elment és mégis maradt

örvényeivel ölt és ölelt
ahogy szeszélye diktálta
hátán ringott a napkorong
a komp és a halászbárka

az éjszaka csendjét
hűvös medrébe zárta
elaltatta a nappal rémeit
szeliden-monoton csobogása