lángok
 

csavard fel a lángot
nézd, hogy táncol a fény
az árnyak a falon
a Tiéd és az enyém

fehér falakon
sötét árnyak vagyunk
mégis önmagunk voltunk
és maradunk

imbolygó fény
táncol a létezés
élni egyetlen életet
oly sok és oly kevés

csak várni folyton
csak lesni a tüzet
tűnődni egy-egy villanás után:
mi az amit üzent

kérdéseink végtelen sorban
fojtogatva szorítanak
miközben a válaszok bennünk
háborítatlan alszanak

mi most itt állunk ketten
a lángot nézzük vajon
vagy azok vagyunk ott:
táncoló árnyékok a falon?