megcsikordulnak

megcsikordulnak az álom kapui
nyugtalan éj vár megint
padlóra lapul a szenvedély
és szemrehányóan rendre int

már a valóság kívül rekedt
leereszkedő szemhéjamon
tudom, hogy játszik velem a képzelet
de boldogan hagyom

csend-sötétjéből képeket rajzol
a telhetetlen sóvárgás
sóhaj-sikolyokat facsar a némaságból
a be nem teljesülő vágyódás

olyan ismerős a helyzet
de valahogy más mint lenni szokott
olyan álomszerű az egész
ez az éj valóságot hozott

igazi, feszülő vágyat
és valódi, lankadó gyönyört
semmibe édesült jelent
és boldogság-ígéretű jövőt

az ébredés már nem jön el
hiszen az álmokon már túl vagyok
fakó ábrándképeim helyett
ajándék-valóságomban maradok