remegő évek

remegő éveket koptatnak simára az elfeledett álmok
a sötétben fényeket keresek, de árnyakat sem látok

kiáltások vesznek el a mindent elnyelő csöndben
azt hittem nehéz lesz feledni, de sikerül könnyen

sárban viruló rózsákon taposnak keresztül
menteném a szirmokat, de egy sem menekül

a vágyak, a vágyak azok maradnak el legkorábban
remélni hogyan is lehetne ekkora sorvadásban

lábnyomainkba sötét, koszos lé csordogál
van aki menni is képtelen, már csak álldogál

a lehajtott fejeket fel kéne már emelni
gyermekeinkből nem kéne szolgákat nevelni