merengve

merengve áll a falnál
egy ott felejtett árnyék
el kéne tűnnie
de egy kicsit vár még

előtte ellebeg
szellő űzte papírdarab
indulnia kéne már
de csöppet mégis marad

szürke fa lombja
távoli lámpa-fényt szűr
vibrálva issza be
picit megrészegül

foszladozni látszik
már senkihez nem tartozik
sötéten és fényen
senkivel nem osztozik

egyenesen belenéz
a felkelő Napba
minden világos lesz
egy röpke pillanatra

felfénylik hirtelen
mint sötétben a fáklya
egyé válik a fénnyel
többé senki nem találja