kéményen át
kéményen át mennybe száll maró füst a kézen szemhéj alól felkiált villám alszik az égen sötétben surranó fény-árnyak vörösbe fulladó ég-kék felragyog néha a sarokban egy-egy megbújó emlék vágyaink átlátszó üvegben szorosan zárnak a tetők szomorú könnyeket sírnak az embereket teremtők éltető szavakat álmodunk suttogjuk őket az éjbe óvatos kiáltás hangzik ne legyen sohasem vége csak egyetlen kísérlet csak ennyi az élet azt hittem elveszett az enyém de minden a Tiéd lett