|
kavargó
2012.03.11. 10:02
kavargó
vizek fölött állt
a Nap csak elsárgult fényfolt
alatta habzó hullámok
felette a felszakadt égbolt
kavarogni kezdett a víz
forgó tölcsérré vált az egész tenger
karjait felemelte és mosolygott
a Teljessé-váló Ember
a feltáruló óceán fenekére
rejtette összes kétségeit
nem vihette magával
csak megbocsátott vétségeit
emelkedni kezdett
a Kozmoszt hordozta táguló lelkében
galaxisok kavarogtak
örök-tűzzé váló szemében
a pillanat fokozatosan elnyelt
minden volt és leendő időt
egyszerre csak ő létezett
és létrehozta a Teremtő Erőt
a fekete csend olyan volt
mint a ragyogó fények
nem volt anyagból a test
és nem volt anyag-nélküli a lélek
már vége volt
és még el sem kezdődött
öröktől fogva
csak ez ismétlődött
és kezdődött újra, megint
teremtés - élet - pusztulás
de feltűnt hirtelen a kérdés:
Hol a megújulás?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
