szállni alá
mély tengerekbe
az volna jó
legyen mi ellepi
a gondokat

alámerülni ernyedten
a csendbe
menekülni társtalan
magányba

a puhán hűvös víz
átölelve véd
szétválasztja
a világot és engem

gondjaim
a szárazon maradnak
és ha néha
megülök a habokon
látom amint intenek

távol vagyok már tőletek
ezer, apró tüskeként
belém szúró
lélektépő mindennapok

csak messze, messze
el innen
zuhogják
a tajték-habok

mindent hátra hagyni
nem tudni semmit
csak lebegni
érezni
könnyű vagyok

a víz eltakar
szemem elé
kék fátyolt borít
nem látok mást
csak a tenger fodrait

legszebb ruhájába
öltözött nekem
szép akar lenni
hiszen az én tengerem

fülembe
csendes nyugalmat
mormol a mély
"Kicsim, ne félj!"

testemet lágy ölelésként
fonják át
selymes hullám-karok
lebegő testemben
a lélek még nem halott