itt élnek bennem őseim ereimben lüktet vad vérem emlékeim tudatom ösvényein felszínre törnek érzem ők vezetik tetteim
sötét szememben vágyak nézz bele és láthatod izmaim ölelni kívánnak testem lágyan simítod karjaimból készítek ágyat
ellenállnod hasztalan hiszen Te is kívánod miért hervadnál csóktalan jobb ha magad kitárod vágyadtól szemérmed elrohan
alélt tested öleli karom résnyire nyílnak ajkaid hagyd, hogy úgy legyen ahogy akarom a mámor majd feledni megtanít boldog könnyed csordul arcodon
örvénybe ránt és felrepít a kéj nem kell már semmit tenned egyre jobban hevít ez a szent éj lassan a lényeggé válok benned hogy gyorsan vége lesz, attól ne félj
megszűnik minden érzékelés értelmetlen a gondolat eltűnik minden álom és emlékezés magunk vagyunk a pillanat a világ egyetlen őrült ölelés
újra kitisztul a kép fátyolos szemmel nézel rám találkozunk majd ismét csókol majd újra a szám addig legyen tiéd az emlék