|
az Idő árkai
2012.10.05. 07:41
az Idő árkai
az Idő árkaira hajlik rá az akadozó lélegzet
örül a napfény ha néha tisztán érkezhet
suttogóra vett kiáltások a fekete árnyak
a földön szétterülve dőlnek a világnak
simító-bénult régi emlék-gyönyörök
amikor vége van, annak sem örülök
fekete ruhába bújt eleven nappalok
lehulló könnyeket kezedre csókolok
csillagködök emésztik meg a jövendőt
szemünkre ravasz-hírek kötnek kendőt
sötét van és fényes ábrákat rajzol a képzelet
a kendőn-túli valóság vajon létezhet?
az Idő árkai mélyülnek és egyre tovább nyúlnak
és odalent egyre jobban egymáshoz simulnak
a Nagy Csend észrevétlen dolgozni kezd
de vigyázz, hogy soha néven ne nevezd!
a tehetetlen tetteket vajon ki teszi meg?
a léphetetlen lépéseket vajon ki lépi meg?
a mondhatatlan szavakat vajon ki mondja ki?
csak reménykedünk, hogy talán lesz Valaki
felszínre törekszik a rejtett gondolat
ha elfojtják, hát gondolunk másikat
szemünkön a kendő lassan átnedvesedik
ahogy a lelkünk egyre jobban könnyezik
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
