roskadozó házfalak között

hol a barna éjszaka
nappal is elidőz
hol a fű csak
rettegve félve nő

ahol a szél sosem kacag
csak vonyít, süvít
az eső is itt hullatja
legkeserűbb cseppjeit

viskók ablakán
vezércikk néz ki rád
a kutyák kopottak
és mindegyik sovány

szomorú-gyűlölettel
néznek a szemek
ahogy visszanézel
látod fényüket

ebből tudod, hogy emberek