sárga homokon a vörös könnyek
lassan tűnnek el
izzó levegő, perzselő föld,
a Nap halált lehel

torkomban forró cső
lángol a gége
halkan felnyögök
mindennek vége

pillantásom
elpihen a tájon
nyugalmam keresem
a másvilágon

csendes derűvel húzom
mosolyra a számat
az ember meghalhat
ha már nagyon fáradt

de nem, nem igaz
semmilyen akarat
nem képes bezárni
ziháló torkomat

és hagyni
meghalni hamar
hogy semmivé legyen
a fájdalom mi mar

az ember szenvedés nélkül nem halhat
első kiáltása azt jelenti
a világra született szenvedni

az első és utolsó lélegzet
fáj, szaggat, marcangol
kín az élet mit köztük bebarangol

minden sóhajtásod
sorvasztja lelkedet
minden napod
sápasztja reményedet

nem adhatod fel magad
nem dobhatod el tolladat
nem lehetsz nevető, élettelen halott
az Isten szenvedni alkotott

nehéz az élet és
könnyű a halál
vajon mi az mi
még rád vár

a túlvilág,
az örök élet is szenvedés
ha így van
ez semmi, ez kevés

ezért érdemes