Hiába a vers, hisz a papírra vetett szavak
nem mondhatnak többet, mint egy szerelmes tekintet,
egy félénk mosoly, egy gyengéd simogatás.

Emlékekké szelídült bennem egyetlen mozdulatod.
Azt az egy érintést most is őrzöm arcomon,
s - bocsásd meg nekem - de újra akarom.

Mindig attól féltem ha megérintlek,
eltűnsz hírtelen, mint egy álom.
Nem tettem és ma már nem vagy itt velem.

Tűnő kép voltál, most már látom.
S az álomképet meg kellett volna ragadni,
hogy gyorsan el ne szálljon!