|
Aforizmáim 43.
2013.03.14. 12:25
Aforizmáim 43.
1.
Egy író ember - vagy legalábbis én - úgy vagyok, hogy minden bennem felötlő foszlányt igyekszem leírni, hogy később esetleg további sorok csatlakozhassanak hozzá és végül legyen belőle egy vers. Általában, ha megírok egy verset úgy is hagyom. Lehet, hogy érzelgősen, lehet, hogy sután, bicegősen született meg, de később már nem javítom, mert úgy érzem, hogy a megszületés pillanatában azok a szavak, sorok hordoztak engem.
...később már más vers vagyok.
2.
Annyi a szó, de oly kevés a valódi.
Annyi a szerelem és oly kevés az igazi.
3.
Számunkra most itt és ez adatott, csak ezzel tudunk, ezzel kell valamit kezdenünk. Ami tőlünk független az adott, a többiért viszont mi felelünk!
4.
Mert ilyen a Hazánk. Más föld másnak mond hasonlókat, én azt is tisztelem, de ezt szeretem.
5.
Azt gondolom, hogy amit írtam az attól lesz szép, ami az olvasóban van.
6.
...hiszen mi vagyunk a fény... csak gyakran nem merünk kattintani a kapcsolón...
7.
A szenvedély felszabadít, de inkább megkötöz, mint szabaddá tesz...
8.
Az írót megérinti valami és írni kezd, ha az olvasót is képes megérinteni amit leírt, akkor őszinte volt.
9.
Az egész élet, a létezés egy-egy dallam... csak tudnánk tisztán énekelni.
10.
A múltra emlékezni, a jövőért tenni kell...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
