egyedül-éjszakában
2014.04.10. 07:56
egyedül-éjszakában
egyedül-éjszakában
néha felülsz az ágyban
körbe nézel és magadat látod
ahogy ülsz az ágyon
és vársz
senki nincs melletted
már régen érezted
hogy kéz ér a bőrödhöz
és nyakadon hal el egy szuszogás
lélegzik a sötét
vánkosod csücskét
szorítod kezedbe
ki-be áramlik melledbe
a szorító magány
néha könnycsepp gördül
végig arcodon
nem töprengsz a holnapon
tudod semmi sem változik
mégis hiszed
hogy a magány majd átváltozik
valami mássá
talán egy valódi társsá
feletted felhők játszanak a mennyezeten
az éjszaka elnyúlik a kövezeten
és szavak szivárognak melléd
rád-kúsznak
és lassan hatolnak beléd
benned kezdenek suttogni
követelőznek
hogy add oda magad a következőnek
és talán így is lesz
majd egy napon
mert a magány fáj nagyon
amikor egyedül-éjszakában
néha felülsz az ágyban
és érzed
ahogy a csend a torkodnak ugrik
összeszorítja
és könnyek öntik el a szemedet
és már üvöltened sem lehet
mert úgysem hallja meg senki
mert talán nincs is semmi
amiért érdemes...
...
de egyedül-éjszakában
amikor felülsz az ágyban
megvárod a hajnalt
és kezded az új napot
folytatod az ott hagyott
elfelejtett mondatot
és keresed tovább azt
akit a Sors neked szánt
akit már neked adott...
ha nem is tudod...
|