kopár fák
2014.05.07. 15:30
kopár fák
szomorúsággal-magas szürke égen
kopár fák tartják a mennyboltozatot
ma is megfeszítettek valakit
mint egykor régen
de Ő egy szót sem szólhatott
elárulta mindenki a másikat
ha bűnöst keresel
mind a másikra mutat
és nem hazudnak
bűnös ő is
bűnös én is
és bűnös a létezés maga
bármilyen feloldozás hiába már
az őszinte megbánás kevés ma már
a bocsánatot nincs ki megadja
a vezeklést nincs ki fogadja
eltakarva felettünk a mennybolt
azt hittük üdvösség
pedig szenny volt
maradtunk lent a hitvány mocsárban
megrágott
lopva-szedett almák
a hátunkon cipelt kosárban
a bűnt naponta elkövettük
a tudás valahol mégis elmaradt
a hit már elveszett örökre
csak a megbánás maradt
kopár fák állnak a végtelenbe vesző út mentén
elnyeli lépteink a láthatár
cipeljük súlyos terheink botladozva
és azt kívánjuk legyen vége már
feladni mégsem akarjuk
megpihenni nem merünk
bár végtelenek a bűneink
mégis reménykedünk
|