|
rám-szakadó felhők
2014.09.17. 10:00
rám-szakadó felhők
sétálok a rám-szakadó felhők alatt
amerre az a régi-régi út haladt
ahol valamikor gyermek-régen
kószáltam a sűrűsödő sötétben
mit sem törődtem a fölém szálló felhőkkel
ahogy vihart szőttek némán-gomolygó közönnyel
nem zavart ha hirtelen villant és dörrent valahol
tudtam: ilyen amikor a mennybolt az emberről dalol
mosolyogó arcom a felhőknek kínáltam
a csattogó cseppeket egy cseppet sem bántam
mintha arcomból a bőrömbe ivódtak volna
úgy éreztem, mintha a lelkem is tisztulna
sétálok a rám-szakadó felhők alatt
amerre éppen az utam halad
ma már nem kínálom arcom az égnek
pedig ma is rólam szól az ének
a hirtelen fel-fel villanó-ég ma is rólam dalol
amikor a gyűrött felhő-szőnyeg megdöndül valahol
de félek ma már kevés lenne a rám-szakadó eső
hogy megtisztuljon lelkem, az önmagát-kereső
mosolyom azonban még ma sem feledtem
szőhet bármilyen vihart a felhő felettem
boldogabb vagyok, mint gyermekként lehettem
mert ma már itt sétálsz mellettem
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
