valahogy át kell törni a Csenden
úrrá lenni a Renden
nagy máglyát rakni gondolatokból
világító, melegítő, lángoló szavakból
...és a csendből
abból a néma csendből
amit nem érint meg a könyörgés
amit ezer darabra hasít az üvöltés
amikor az ütőerek összehúzódnak
amikor a szilánkok a lelkünkbe fúródnak
amikor egy ütemre dobbannak a szívek
és áramló vér üzen a Semminek
amikor téged is elér a Hasadás
amikor megérint a Tagadás
akkor érted végre majd amire gondolok
amikor minden régi kabátot újra gombolok
mert az a régi már nem illik hozzánk
hiszen az nem lehet, hogy az a ruha jó ránk
amit valami ósdi, divatjamúlt szabó szabott
és láthatóan jól elb@szott
szorít, feszít, tág és lötyög, nem nekünk való
kényelmetlen, gyűrött, ósdi és fakó
mi már új szavakba öltözünk
új gondolatokat üldözünk
amikor előttünk látjuk a megvalósulásra váró fényeket
amikor érteni kezdjük a megnyilvánulásra vágyó lényeget
akkor érezzük, hogy tenni akarunk
hogy nem csak önmagunkért, de egymásért is vagyunk
és nem azokért az ostoba, szájtáti, hőbörgő szerencsétlenekért
akik minket okolnak mindenért
akik mindent eltesznek
mindent megmérgeznek, mindent tönkretesznek
akik elemésztik minden szent hitünk
akik felemésztik minden biztató reményünk
akik megölik szabad gondolataink
akik kiröhögik legtisztább vágyaink
telefröcskölik ostoba, hazug szózataikkal minden napunkat
ha meg tenni kell akkor csak lapulnak
és mindig csak mi vagyunk bajban
mert olyankor ott hagynak mindig a sz@rban
talán még ki is röhögnek
és nagyokat böfögnek
nekünk meg alig van amit ehetünk
és egy kis nyugalomra éhezünk
és lassan feltorlódik bennünk az indulat
mert van amikor már nem hat a bódulat
amikor annyi keserűség gyűlik össze
amit már nem fojt el a reménytelenség-könnye
akkor már nem lehet szavakkal elámítani
akkor biztosan robbanni fog valami
mert akkor már érezzük mindannyian
hogy nem jó úgy ahogyan van
és majd egyszerre érezzük meg a pillanatot
és majd egyszerre tesszük meg a mozdulatot
egymás szemébe nézünk és meglátjuk a másikat
akiből szintúgy kiveszett a hatalom iránti áhítat
akkor tudni fogjuk, hogy már nincs tovább
mert a sorsunk már nem lehet mostohább
és az egyazon tettet egyszerre csináljuk
és hang nélkül egyszerre kiáltjuk:
át kell törni!
át kell törni!
elég volt a bénultak csendjéből
az ostoba-hazugok-rendjéből
új Rendet építünk magunknak
új szöveget írunk a dalunknak
szól majd bennünk újra és örökké:
szabadok vagyunk és nem leszünk gyávák soha többé!
AJÁNLOM AZ OLDALT
