|
eső hull
2016.11.29. 13:02
Komáromi János: eső hull
eső hull vigasztalan
épp úgy, mint akkor régen
amikor ott álltunk a stégen
és összeforrott búcsúzó testünk
az égen valami fényt kerestünk
de csak eső hullott az arcunkra
mintha az egész világ elfolyna
és ránk csorogna minden
túl a leheten és a nincsen
eső hull vigasztalan
most is mossa a világot
keresi a sok szépet, amit egykor látott
mert valahol még itt kell lennie a bőrünk alatt
csorog le rajtunk a sok ázott-mocskos pillanat
a külső kéreg lassan lemosódik rólunk
de alatta nem fényes-ragyogást találunk
lehet, hogy szétmosódik egész létünk
már nem tudjuk úgysem, hogy miért is éltünk
eső hull vigasztalan
talán már csak ez marad
tócsákba gyűlik körülöttünk minden, ami voltunk
csillogó felületek alatt ülepszik le sötét múltunk
sárba ragad létezésünk
de valahol talán még élünk
van valami, ami megmarad
a hulló, áztató eső múltán
az elbukott emberlét után
eső hull vigasztalan
és már mindenütt csend van
monoton csobbanások zaja
az ember utáni Mindenség egyetlen vigasza
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
