én nem tudom...
én nem tudom
mit jelent a visító félelem
amikor kettéhasad a levegő
és robaj
és rombolás
és tűz
és sikoly
és minden összedől...
én nem tudom
milyen szaga van
a felszálló füstnek
az égett betonnak
a perzselt bőrnek
én nem tudom
milyen amikor látom összeesni
azt akit szerettem
milyen amikor érzem, már nem lehetek
többé ugyanaz, aki vele együtt lehettem
én nem tudom
milyen amikor a házak helyén
égre kiáltanak a rozsdás vasak
és a közös nevetést hordó szobák
már csak szétporladt falak
én nem tudom
milyen ha nincs már otthon
milyen ha ölnek körülöttem
milyen ha érzem minden hiába
mások már döntöttek felőlem
én nem tudom
milyen mikor eljön az este
és nincs senki aki betakar
és nem tudhatom, hogy van-e még sorsom
és ha van, akkor velem mit akar
én nem tudom
milyen az a fájdalom
amikor felszakad a testem
milyen ha mégis van aki azt mondja:
mindezt magamnak kerestem
én nem tudom
milyen az a város ahol a tűz és a romok
eltemetik az egész ifjúkorom
az emlékeim mind elhamvadnak
nem tudom van-e amit megőrizhetek magamnak
én nem tudom
lehet-e még valamikor nevetni
amikor olyan sokat kell temetni
álmokat, családot, a szerető embert
és a hitet, hogy elfelejthetjük a fegyvert
én nem tudom
milyen amikor a tehetetlenség véres könnyei
rászáradnak az arcomra
és már nincs semmi menedék
mert az egész világ összehányva egy halomra
én nem tudom
hogy ahol élni nem lehet
lehet-e élni ott
ahol a nevem
már csak: célpont
én nem tudom
én még nem tudom...
AJÁNLOM AZ OLDALT
