Nem tudom.
Ma valahogy nem áll össze.
Valahogy mindig szétesik
minden sor.

Valami hiányzik.
Valamit nem találok.
Ide most rím kellene,
de nincs sehol.

Pedig kellene.
Kellene valami derűs.
Valami derűs,
ami mosolyt fakaszt.

Egy szó.
Egy vidám kép.
Most nem elég,
csak a jó akarat.

...

Talán egy halk dallam
a zongorán,
amint billentyűkön futnak
ujjaim?

Talán egy halvány
holdsugár,
amint derűsen elpihen arcom
ráncain?

Talán egy pohár tiszta
víz,
amint belekortyolnak szomjazó
ajkaid?

Talán egy fényesen csillogó
szempár,
amint bundás fejből kedvesen rád
tekint?

Talán egy nyári csillag
tüze,
amint édes éjszakán fénye
elandalít?

Talán egy felidézett régi
csók,
amint fiút és lányt egymást szeretni
megtanít?

...

Nem tudom.
Mindhiába, nem találom.
Nem találom a szavakat.

Fel kell adnom.
Ma vers helyett
legyen elég ez a pár gondolat.

Ez a pár gondolat,
mely bizonyítja,
hogy megpróbáltam.

Hogy megpróbáltam,
kívántam, sőt akartam:
előcsalni a mosolyodat.